Hiszünk benne, hogy minden tánclépés jobbá teszi a világot.
Azt szeretnénk, ha minél többen megtennék az elsőt.
Farkas Sára és Hudák János
Mindketten amatőr táncosok vagyunk, illetve voltunk, családi vállalkozásunkat, a Néptáncosok Kellékboltját pedig 2004-ben indítottuk útjára. A több mint két évtized során mindig kerestük a lehetőségét, hogy a magyar néptáncmozgalom együtteseinek és tagjainak puszta kiszolgálásán túl valami mást, többet is hozzá tudjunk adni a mozgalom fejlődéséhez.
Fesztiválokat támogattunk
Táncoktató CD-ket jelentettünk meg
Elindítottuk a „Táncos vagyok” ösztöndíjat
Az idők folyamán úgy alakult a munkamegosztás, hogy én a vállalkozás ügyeit intéztem, miközben Sára húsz évig táncpedagógusként dolgozott, majd az utóbbi tíz évben a hangsúly egyre inkább áttevődött a fejlesztőpedagógiára. Az ezen az oldalon megjelenő írások alapjait is az ELTE-n írt, 2017-es szakdolgozata adja, amelyben a néptánc fejlesztő hatásait vizsgálta.
Miért csináljuk
Sára fejlesztőpedagógiai tapasztalatai és az elmúlt évek trendjei együtt vezettek oda, hogy kilépjünk a szűken vett mozgalom keretei közül.
Úgy látjuk ugyanis, hogy óriási társadalmi haszna lenne, ha évről évre egyre többen ismerkednének meg a néptánccal, a népi kultúrával. Legyen szó kisgyermekekről, akiknek az agyi fejlődését, érését látványosan javítja, vagy felnőttekről, akiknek testedzésként, stresszoldásként vagy akár párterápiaként van rá szükségük — nincs olyan ember, akire ne gyakorolna pozitív hatást.
Erre pedig nagy szükség lenne. A mai megváltozott körülmények között, a közösségi média és a digitalizáció elterjedésével egyre inkább mozgásszegény, képernyőhöz kötött életet élünk, és túlságosan eltávolodunk a közösségi léttől.
A gyerekeknek ma alig ötöde mozog annyit, amennyit az egészsége kívánná
A 8–12 évesek átlagos napi képernyőideje
Forrás: HBSC 2022 nemzeti jelentés, Bethesda Gyermekkórház / MCC Ifjúságkutató Intézet (2025).
Ennek következményei a tanulási képességeken is meglátszanak.
tancosvagyok.hu
Ezért hoztuk létre ezt az oldalt, ahol a néptánc jótékony hatásairól szeretnénk tájékoztatni a nagyérdeműt. Külön választottuk a gyermekek fejlődése szempontjából fontos információkat, és hamarosan érkeznek azok is, amelyek felnőtteket erősíthetnek meg abban, hogy a néptánc a nekik való mozgásforma, ha hosszú és egészséges életre vágynak.
Készítettünk emellett egy térképes keresőfelületet, hogy az érdeklődők megtalálhassák a közelükben működő táncműhelyeket, művészeti iskolákat. Ezt folyamatosan fejlesztjük, hogy minél naprakészebb legyen.
Jól tudjuk persze, hogy nem találtuk fel a spanyolviaszt, és a témában bőven születtek már írások, tanulmányok. Azzal is tisztában vagyunk, hogy kisvállalkozásként nem váltjuk meg egy csapásra a világot. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy minél többen, minél több felületen közvetítjük ezeket a fontos információkat, annál valószínűbb, hogy egyre többekhez jutnak el — és reméljük, hogy gondolataink előbb-utóbb termékeny talajra hullanak majd.
Azt szeretnénk, ha minél többen megtennék az első tánclépést.
Néptáncegyütteseknek, művészeti iskoláknak, táncpedagógusoknak
Bízunk benne, hogy ennek a nemes feladatnak az elvégzéséhez partnerekre találunk a néptáncmozgalom szervezetei, együttesei és tagjai körében — akik hírét viszik a kezdeményezésünknek, vagy éppen az együttesük adatainak megadásával segítenek teljesebbé tenni a táncműhely keresőt.
Közös érdekünk, hogy bővüljön azoknak a köre, akik tisztában vannak a néptánc pozitív hatásaival — és emiatt választják.
Együtteseknek
Vigyétek hírét a kezdeményezésnek — osszátok meg a közösségi felületeiteken, vagy küldjétek ki a levelezőlistátokra.
Kapcsolatfelvétel →Együtteseknek, iskoláknak
Ezen a linken tudjátok regisztrálni az együttest és akkor minden fontos adat felkerül:
Adatfelvételi űrlap →Táncpedagógusoknak
Elmondanád egy rövid videóban, gyakorló pedagógusként mit tapasztalsz, milyen hatást ér el a gyerekeknél a néptánc?
Kapcsolatfelvétel →A projekt az Európai Unió támogatásával, a magyar állam társfinanszírozásával valósult meg.