Amit a néptáncóra épít — 5. rész
A test saját navigációs rendszere
Az előző cikkünkben már felhívtuk a figyelmet az egyensúlyi rendszerünk érett működésének fontosságára. Ez segít minket abban is, hogy egy navigációs rendszerhez hasonlóan ellássa az agyat adatokkal a testünk térbeli helyzetéről. Ha jól tudom meghatározni a magam helyzetét a térben, akkor fogom jól felismerni az irányokat (fent-lent, jobb-bal). Mindez feltétele lesz az időbeli tájékozódásnak is, hiszen az előbb-utóbb, tegnap-ma-holnap fogalmak erre a tudásra fognak épülni.
Miért téveszti a gyerek a b-t és a d-t?
A téri tájékozódási képesség (orientáció) a tanulási (kognitív) részképességek hierarchikus rendszerének alapja. Az írás-olvasáshoz szükséges síkbeli eligazodás csak akkor lesz biztos, ha a háromdimenziós térben is jól tudunk tájékozódni. Ennek előfeltétele a saját testen való eligazodás képessége, az ahhoz való viszonyítás, vagyis a biztos testséma kialakulása. A jobb és bal oldal megkülönböztetésének képessége. Az írott nyelvi kultúrtechnikák megfelelő elsajátításának feltétele az irányok biztos ismerete. Gondoljunk csak bele, az indoeurópai nyelveknél balról jobbra írunk és olvasunk, más kultúrkörben ez akár a fordítottja vagy föntről lefelé is irányulhat. Rengeteg olyan szó van, ami balról jobbra vagy jobbról balra olvasva is értelmes (palindrom), de a szövegértés szempontjából nagyon is fontos, hogy helyes irányba tudjunk olvasni (pl. tál-lát, eb-be, el-le, ól-ló, gól-lóg stb.) Ugyanakkor számos olyan grafémánk (betű) van, amelynek van szimmetrikusan tükrözött párja; b-d, u-n, b-p, f-t, zs-sz, így könnyen összetéveszthetővé válik egy olyan kisgyermek számára, akinek nem biztos a téri tájékozódási képessége. Ezek a betűcserék, iránytévesztések a diszlexia leggyakoribb tünetei köré sorolhatók. Továbbá, ha már betűt téveszt a kisgyerek, akkor a szavak, mondatok értelmüket vesztik, így romlik a szövegértése is.
És ugyanez a kézírásnál
A kézírás tanulása során épp ugyanilyen fontos, hogy merre kell kanyarítani a fecskevonalat, merre kell indítani a kerek betűket, a füzetben melyik vonalig kell húzni a hurkot vagy éppen az egyenest, merről húzzuk az ékezetet és így tovább…
A vonulós játékok: bejárható formák
Tulajdonképpen a téri tájékozódási képességek fejlesztését a tánctanítás első szakaszában, az óvodáskorban kezdjük meg. Ahogy korábban már említettük, a népi gyermekjátékokra építkezik az óvodáskori néptáncfoglalkozás. A körjátékokon kívül a vonulások típusba tartozó játékok is előkerülnek- kanyargós járás, sövényfonás, rétes, bújó-vonuló, kapus-hidas- amelyek kiválóan alkalmasak a tér, a távolságok, az irányok érzékeléséhez. Ilyenkor a tánctérben térben különböző formákat alakítunk ki egy láncból, vagy oszlopból járás közben, így például csigavonalat, u-alakot, hullámvonalat. Ismerős lehet ez az alternatív iskolák írás-előkészítő, betűtanítási módszeréből is, amikor a gyerekek a térben „lejárják” a betűt. Miután így saját testükben is átélték ezeket a formákat, kezdik meg azok síkban történő megjelenítését, kezdetben nagy, üres papírokon, majd később kicsinyítve le a kéz mozgását a füzetben. A saját énekszóra történő, a térben különböző formákat bejáró, ritmikus mozgás a fent említett népi gyermekjátékok esetében komplexebb tevékenység, ezért feltételezhetően intenzívebb hatással lehet a gyermekek formapercepciós képességeire. A vonulós játékok továbbá segítik a térpercepció fejlődését, a távolságok érzékelését, például egy kapuzós játékban mekkora távolságra, hol kell megállni a kapusoron való átbújás után, vagy mennyire kell lehajtani a fejet a kapun való áthaladáskor.
A fogócska, ami az olvasást készíti elő
Néptáncórán, próbák elején vagy végén sokszor előkerülnek bemelegítő játékként vagy jutalomként a hagyományos fogócskák, amelynek különböző változataival találkozhatnak a gyerekek. Ezek nemcsak izgalmat, élményt, örömöt adnak, hanem egyúttal megint csak valami olyan készségüket fejleszti, ami az olvasás elsajátításához nagyon fontos. Az olvasás egyik feltétele a sikló és saccadicus szemmozgások megfelelő működése. A szaladgálás, a futkosó társak és a fogó pásztázása során a perifériás látótér szélesedik, a tér mélységének érzése fejlődik a fogócskázás közben.
Amikor már a tánclépéseknél tartunk
A tánctanulás következő fázisában minden egyes tánclépés jobbra-balra ismétlése, majd az azokkal való haladás, megfordulás, a földre letett eszközök között és fölött történő mozgás tovább erősíti a térpercepciót, az irányok és távolságok észlelésének képességét, amely ugyanúgy transzfer hatással lesz a finom- és grafomotoros (írómozgás) képességek fejlődésére, megfelelő működésére.
Kérd el az ingyenes útmutatót
Mikor érdemes kezdeni, mi a különbség egy alapfokú művészeti iskola, egy néptáncegyüttes és egy hagyományőrző csoport között, mire figyelj a csoportválasztásnál, és mit ne vegyél meg elsőre — mind benne van.
Az itt megjelent cikksorozat minden darabja Hudákné Farkas Sára (etnográfus, néptánc- és fejlesztőpedagógus) 2017-ben írt szakdolgozatának szemelvényeiből áll, azok leegyszerűsített változatai; újraszerkesztve, kiegészítve néhány magyarázattal a könnyebb érthetőség és olvashatóság érdekében. Ezért nem tartalmaz néptánc módszertani leírásokat, gyakorlatokat, forrásmegjelölést, hivatkozásokat, lábjegyzetet és bibliográfiát sem.
Az eredeti szöveg „A NÉPTÁNC MINT PREVENTÍV KOMPLEX FEJLESZTŐ TEVÉKENYSÉG” címmel íródott az ELTE PPK Fejlesztőpedagógus szakirányú továbbképzés zárásaként.