Láng Éva – Szőllősi Roland · Új Pedagógiai Szemle, 2023/7–8., 87–103. o. · szabadon olvasható
Ez egy másik szerző írásának rövid ismertetője. Azért tesszük ki, mert ugyanarról szól, amiről a cikksorozatunk — csak nem mi mondjuk.
Miről szól
Ez a szemlénk egyetlen olyan írása, amely kontrollcsoporttal dolgozott: volt egy osztály, amelyik táncolt, és egy másik, amelyik nem — és a végén ugyanazokat a teszteket írták meg mindketten.
A kutatók 2021 őszén két Heves megyei általános iskola harmadik osztályában dolgoztak, összesen 29 gyerekkel. A kísérleti csoport hat héten át, heti egy testnevelésórán táncos fejlesztő gyakorlatokat végzett, a kontrollcsoport ugyanezen idő alatt hagyományos testnevelésórára járt. Előtte és utána mindkét csoport kitöltött egy kognitív és egy mozgásos tesztsort.
A módszer, amivel dolgoztak, a LippoZoo: állatfigurás korongokkal kódolt mozgásrendszer, amely a magyar néptánc mozdulattípusaira épül. A nyúl például páros lábról fél lábra váltó szökdelést jelent, a gólya fél lábon szökdelést, a béka páros lábon ugrálást — a színek pedig a ritmust adják hozzá. A gyerekek ezeket a mozgássorokat táncolták végig, sokféle zenére: népzenére, latin zenére, régi diszkószámokra.
Három területen lett statisztikailag szignifikáns a különbség a táncoló csoport javára:
- helyesírás
- főfogalom-alkotás (ez a szókincset és az elvonatkoztató képességet méri — például hogy a gyerek megtalálja a közös fogalmat különböző dolgokhoz)
- alakrajzolás (vizuális emlékezet és finommozgás)
A többi feladatnál nem lett szignifikáns az eltérés, de a táncoló csoport ott is jobban fejlődött önmagához képest, mint a kontrollcsoport.
Érdekes még, amit az osztálytanító mondott utána: a gyerekek ritkábban kerültek stresszes állapotba, nyugodtabban álltak a tanórai munkához, és a testnevelésórákon gyorsabban jutottak el bizonyos szintekre, mint a korábbi években. Az őszi szünet után viszont, amikor a fejlesztés abbamaradt, lassan visszatértek a régi szokásokhoz.
Mit jelent ez a szülőnek?
A leglényegesebb ebben nem az, hogy „a tánc fejleszti a helyesírást” — hanem hogy mennyi idő alatt lett mérhető különbség. Hat hét, heti egyetlen alkalom. Nem heti öt edzés, nem egy tanév.
A másik, ami figyelemre méltó: a javulás olyan területeken jelent meg, amelyeknek látszólag semmi közük a mozgáshoz. A helyesírás és a szókincs nem mozgásos készség — mégis elmozdult. Pontosan ez az, amit a sorozatunk transzferhatásnak nevez: amit a gyerek a táncórán megtanul, azt máshol is tudja használni.
És van egy harmadik dolog, ami talán a legfontosabb: a tanító azt vette észre, hogy a gyerekek nyugodtabbak lettek. Ezt a kutatás nem mérte számokkal, de aki gyereket nevel, tudja, mennyit ér.
Amit érdemes tudni hozzá
Ez egy kis vizsgálat: 29 gyerek, két osztály. Ennyiből nem lehet általános törvényt kimondani, és ezt a szerzők is világosan leírják — maguk javasolnak további, nagyobb mintás kutatást.
Két dolgot érdemes még pontosan látni. A mozgásos képességek terén nem lett szignifikáns az eltérés — tehát a hat hét a koordinációhoz kevés volt. És a vizsgált módszer nem szűken néptánc, hanem egy olyan mozgásfejlesztő rendszer, amely a néptánc mozdulattípusaira épül, de többféle zenével dolgozik.
Vagyis: ez a kutatás jelzés, nem bizonyíték. De abba az irányba mutat, amerre a többi is.
Olvasd el a teljes tanulmányt
A teljes akciókutatás, az alkalmazott feladatokkal és a részletes eredményekkel együtt, az Új Pedagógiai Szemlében.
Elolvasom a teljes tanulmányt →Eddig arról volt szó, miért. Az útmutatóban az van, hogyan: mikor érdemes elkezdeni, miben különbözik a művészeti iskola az együttestől, mit kérdezz a pedagógustól, és mit ne vegyél meg elsőre.
Kérem az útmutatót →És egy megjegyzés az őszinteség kedvéért: a kutatások valós, de nem feltétlenül látványos hatásokat mérnek. A tánc nem csodaszer, és ezt a komoly tanulmányok maguk is kimondják. Amit mutatnak, az inkább ez: a rendszeres, zenével kísért mozgás következetesen jót tesz — több területen egyszerre, de mindegyiken mértékkel.