Miért válaszd a néptáncot a gyermeked sikeres tanulása érdekében?

Amit a néptáncóra épít — 1. rész

Mert a magyar néptánc oktatásával egy olyan komplex fejlesztési programot tudunk a gyermekeknek kínálni, amely a tanulási (kognitív) képességekre is legerősebb hatással bíró mozgásfejlesztés mellett, magában foglalja a zenei nevelés pozitívumait, továbbá fejleszti a nyelvi képességeket, és elősegíti a társas készségek kibontakozását, a szocializációt. Hosszú távú perspektívát nyújt a szabadidő minőségi eltöltéséhez, a táncház mint szórakozási forma felnőttkori műveléséhez, illetve hozzájárul a magyar identitás-érzet kialakuláshoz. A tánccal a mozgásnak és a zenének köszönhetően, a különböző részképességek, készségek megerősítésével az írás-olvasás és számolás problémamentes elsajátítását, illetve az iskolához szükséges magatartást, viselkedésszabályozást fejleszteni, kibontakozásukat támogatni tudjuk.

Kinek szól ez a cikksorozat?

Elsősorban az óvodás-, illetve az első- és második osztályos kisiskolás gyermekek néptáncoktatásának gyakorlatáról szóló cikksorozatunkban az azokban rejlő fejlesztőpedagógiai lehetőségekre szeretnénk felhívni a szülők és az érdeklődő olvasók figyelmét, némi kitekintéssel az idősebb korosztály táncoktatására is.

A szenzitív időszak: amikor a legtöbbet lehet építeni

A mozgásfejlődés és a tanulási (kognitív) bázisfunkciók, készségek, képességek kialakulásának és fejleszthetőségének szempontjából a gyermekek életében szenzitív periódusnak tekintjük a szóban forgó időszakot. Az alap kultúrtechnikák (írás, olvasás, számolás) sikeres elsajátításában döntő szerepe van az észlelési és motoros képességek fejlettségének, melyre már a ’80-as években Porkolábné Balogh Katalin, a magyar fejlesztőpedagógia úttörője is felhívta figyelmet, majd vizsgálataival igazolni is tudta állításait. Az óvodai mozgásfejlesztő programjának köszönhetően jelentősen csökkenteni tudták a már meglévő rizikófatorokat, így csökkent a tanulási zavarok kialakulása is az iskolában.

Miért hat a mozgás az agyra?

Ma már számtalan mozgásterápia igazolja, hogy a mozgás pozitív hatással van az agyműködésre, segíti a különböző agyi területek érését, fejlődését, mert általa új idegrendszeri kapcsolatok, idegpályák jönnek létre. Az ismétlődő mozgások erősítik az agy és a test között futó idegpályákat, amelyek segítségével tud az egyén a környezetével kommunikálni.

Mit fejleszt egy néptáncóra?

A néptáncoktatás során az életkori sajátosságokat figyelembe vevő nagymozgásos játékra (népi gyermekjátékok) és táncos mozgásra épülő rendszeres tevékenység során a kondicionális (erő-gyorsaság-állóképesség) képességek fejlődnek, ezáltal a gyermek teherbírása nő, így hozzájárul a gyermek kiegyensúlyozott, stabil pszichés állapotához, amely alkalmassá teszi őt a szellemi munkavégzésre, vagyis a tanulásra. A különböző mozgásfejlesztő programokban, -terápiákban alkalmazott egyensúlyi (vesztibuláris) rendszer intenzív ingerlése a táncban különböző formákban indirekt módon megvalósul, mivel az arra hatással lévő mozgásformák a táncot alkotó mozdulatelemek (ugrás, forgás különböző típusai) is egyben. A táncpróbák során a koordinációs képességek többirányú fejlesztésével a gyermekek testsémája, téri tájékozódási képessége (orientációja), alak-forma észlelése (percepciója), a látással érkező ingerek megkülönböztetése (vizuális differenciálása) fejlődik, ugyanakkor erőteljesen hat a viselkedésszabályozásra, az önfegyelemre is. A táncórák komplex mozgásos gyakorlatai, a bemutatókra készülő koreográfiák megtanulása a sorrendiséget (szerialitás), a figyelmet, a munka-, rövidtávú és hosszútávú memóriát fejlesztik és a végrehajtó funkciók megerősödését segítik. A néptáncoktatás jól felépített mozdulatanalitikus szemléletű módszertana a Kodály-féle zenepedagógiához hasonlóan hatással van a gondolkodási folyamatok (analízis-szintézis-kreativitás-rugalmasság) fejlődésére is. A játékos ritmikus és mozgásos gyakorlatok lehetőséget adnak a keresztcsatornák (intermodális kódolás) fejlesztésére is. Az improvizáció nem csupán az egyéni alkotó képességre, kreativitásra, hanem az önbizalomra, a magabiztos kiállásra is hatással van.

A mozgás közben megélt, hallott és látott (auditív és vizuális percepciós) ingerek mellett erőteljes tapintási (taktilis), illetve a saját testünk mozgásából, izmaink megfeszüléséből stb. érkező (kinesztetikus) ingerek is érik a gyermeket a táncos foglalkozások során, így az idegrendszer szenzoros integrációs folyamatai (ami a külvilágból a különböző érzékszerveink által érkező ingerek összegyűjtését és összerendezését jelenti) megerősödnek. Márpedig ez a tanulás alapja!

Óvodásoknál és iskolásoknál másképp

Míg az óvodás korú (3-6 év) gyermekek néptáncfoglalkozásainak gerincét a fentebb említett énekes gyermekjátékok adják, addig a már iskolás (esetleg az iskolába készülő nagycsoportos óvodás), 6-8 éves gyermekek néptánc óráin ezek a tevékenységek már csak az óra elején, ráhangoló, bemelegítő feladatként, illetve az óra utolsó tíz percében, levezető játékként, „jutalomként” jelennek meg. Ebben az életkorban már a konkrét táncanyag elsajátítását megalapozó készségek, képességek felé fordulunk. Az egyensúlyérzék fejlesztési lehetősége továbbra is megmarad, és tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy felnőttkorig végig is kíséri a tánctanulás folyamatát. Az életkor és a táncos tanulmányok előrehaladtával újabb és újabb táncokkal ismerkednek meg a gyerekek és az ifjúság. A tánctanítás tananyaga tulajdonképpen az életkori sajátosságokat is figyelembe véve, a különböző tánctípusok mentén halad.

Miért van ennyiféle magyar tánc?

A magyar néptánchagyomány különböző kultúrtörténeti korokban gyökerező tánctípusokból áll, amelyeket több más szempont mellett leginkább az alapján határozhatunk meg, hogy mi a domináns mozdulattípus benne: ugrós táncok (ugrás), csárdások (lépés-ugrás-forgás), forgós-forgatós táncok (forgás), legényes táncok (ugrás), körtáncok (lépés, forgás). A különböző típusok között és a népi kultúra táji-történeti tagolódásának következtében, a tánctípuson belül is tempóbeli, ritmikai különbségek vannak, ezért aztán rengeteg különböző táncot ismerünk, amelyet az 1950-es évektől kezdődő tudományos alapú, módszeres néprajzi gyűjtéseknek, néptánckutatásnak köszönhetünk. Ez a tény teszi lehetővé azt, hogy ma már bármely korosztályú és bármilyen mozgáskészséggel rendelkező csoportnak megfelelő „tananyagot” tudunk kínálni úgy, hogy az számára kihívás is legyen, ugyanakkor fejlesztő hatással is rendelkezzen.

A zenei nevelés, ami mellé jár

A gyermekek az intenzív mozgásfejlesztő tevékenység mellett bizonyos mértékű zenei képzést is kapnak a sok éneknek és zenei kíséretnek köszönhetően, amely minden esetben mozgással kiegészülve történik. Ez a szinkron tevékenység az idegrendszer számára intenzívebb ingert jelent. A mozgás állandó zenei kísérete és az éneklés a ritmusérzéket, a hallási információk megkülönböztetését (auditív differenciálás), a hangtani (fonológiai) tudatosságot fejlesztik leginkább, amely az írott nyelv, vagyis az olvasás-írás elsajátításának alapja.

A tánc alapvető feltétele a zene, ami lehet vokális (énekhang) vagy instrumentális (hangszeres), néptánc esetén pedig tánctípustól függően nagyon gyakran egyszerre mindkettő. A néptáncórák óvodás kisgyermekek esetében túlnyomórészt saját énekhangra történnek, mivel az énekes népi gyermekjátékok adják a foglalkozások törzsanyagát. Ahogy cseperedik a gyermek, egyre inkább a hangszeres kísérőzene veszi át a szerepet, mivel újabb és újabb tájegységek táncaival ismerkedik meg a táncospalánta. Újabb hangszerek, különböző hangkészletű és -terjedelmű, lüktetésű és ritmikájú dallamok kísérik már a táncot.

A zene az agynak minden szintjére hat: az agytörzs szintjén hat a szívverésre, légzésre és a készenléti, izgalmi, éberségi állapotra, a limbikus rendszer szintjén az érzelmeinkre, az agykérgi szinten gondolatokat, asszociációkat kelt és itt értjük meg intellektuálisan is a mondanivalóját. A zene felfogása elsősorban a jobb agyféltekében történik, ahol a dallam-, a ritmus-, a kép- és nyelvfelismerés és téri tájékozódás is történik. 4-7 éves kor között az agy fejlődése szempontjából ez a félteke a domináns, ami megmagyarázza, hogy miért könnyebb a gyermekeknek bizonyos ismereteket rigmusok formájában (pl: hónapsorolók) átadni ebben az életkorban. Az éneklés tulajdonképpen a beszéd lelassítása, amelyben a magánhangzók hosszabb időt kapnak. Ezek kimondása a belső hallás fejlesztéséhez járulnak hozzá, amely az írás és az olvasás feltétele.

Miért éppen a néptánc?

Tehát mind a mozgásos, mind pedig a zenei tevékenység jelentős hatással van az idegrendszerre és ezekkel a kognitív képességek fejleszthetők. A kettő együttes, sőt egyidejű alkalmazása ezek szerint intenzív fejlesztő hatással bír. A zene és a mozgás szinkron megvalósulási formája a tánc. Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy a tánc a zeneisége által hatékonyabb fejlesztő eszköznek tekinthető, mint bármely sporttevékenység. Felmerülhet a kérdés: na, jó, de miért pont a magyar néptáncot válasszam bármely más táncműfajjal szemben?

A válaszunk: az anyanyelvi kultúránk, a magyar nyelv. Erről részletesebben a cikksorozat 3. részében olvashatsz majd!

És ami a próbatermen túl van

Mivel a néptánc közösségi tevékenység — legyen az egy amatőr táncegyüttes, óvodai néptáncoktatás vagy egy művészeti iskolás osztály —, a társas kapcsolatok által, a szociális készségek gyakorlásával a gyermek szocializációs folyamatát támogatjuk, amelynek köszönhetően mások iránt nyitottabb, elfogadóbb, együttműködő, a közösséghez alkalmazkodó személlyé válhat. Erről pedig majd a cikksorozat 7. fejezetében mesélek bővebben!

Ha ennél részletesebben szeretnél olvasni a néptánc tanulási képességekre gyakorolt hatásáról, akkor olvasd tovább a 2. részt!

---

Kérd el az ingyenes útmutatót

Mikor érdemes kezdeni, mi a különbség egy alapfokú művészeti iskola, egy néptáncegyüttes és egy hagyományőrző csoport között, mire figyelj a csoportválasztásnál, és mit ne vegyél meg elsőre — mind benne van.