Miért válaszd a néptáncot a gyermeked sikeres tanulása érdekében?

Amit a néptáncóra épít — 1. rész

Mert a magyar néptánc oktatásával egy olyan komplex fejlesztési programot tudunk a gyermekeknek kínálni, amely a tanulási (kognitív) képességekre is legerősebb hatással bíró mozgásfejlesztés mellett, magában foglalja a zenei nevelés pozitívumait, továbbá fejleszti a nyelvi képességeket, és elősegíti a társas készségek kibontakozását, a szocializációt. Hosszú távú perspektívát nyújt a szabadidő minőségi eltöltéséhez, a táncház mint szórakozási forma felnőttkori műveléséhez, illetve hozzájárul a magyar identitás-érzet kialakuláshoz. A tánccal a mozgásnak és a zenének köszönhetően, a különböző részképességek, készségek megerősítésével az írás-olvasás és számolás problémamentes elsajátítását, illetve az iskolához szükséges magatartást, viselkedésszabályozást fejleszteni, kibontakozásukat támogatni tudjuk.

Kinek szól ez a cikksorozat?

Elsősorban az óvodás-, illetve az első- és második osztályos kisiskolás gyermekek néptáncoktatásának gyakorlatáról szóló cikksorozatunkban az azokban rejlő fejlesztőpedagógiai lehetőségekre szeretnénk felhívni a szülők és az érdeklődő olvasók figyelmét, némi kitekintéssel az idősebb korosztály táncoktatására is.

A szenzitív időszak: amikor a legtöbbet lehet építeni

A mozgásfejlődés és a tanulási (kognitív) bázisfunkciók, készségek, képességek kialakulásának és fejleszthetőségének szempontjából a gyermekek életében szenzitív periódusnak tekintjük a szóban forgó időszakot. Az alap kultúrtechnikák (írás, olvasás, számolás) sikeres elsajátításában döntő szerepe van az észlelési és motoros képességek fejlettségének, melyre már a ’80-as években Porkolábné Balogh Katalin, a magyar fejlesztőpedagógia úttörője is felhívta figyelmet, majd vizsgálataival igazolni is tudta állításait. Az óvodai mozgásfejlesztő programjának köszönhetően jelentősen csökkenteni tudták a már meglévő rizikófatorokat, így csökkent a tanulási zavarok kialakulása is az iskolában.

Miért hat a mozgás az agyra?

Ma már számtalan mozgásterápia igazolja, hogy a mozgás pozitív hatással van az agyműködésre, segíti a különböző agyi területek érését, fejlődését, mert általa új idegrendszeri kapcsolatok, idegpályák jönnek létre. Az ismétlődő mozgások erősítik az agy és a test között futó idegpályákat, amelyek segítségével tud az egyén a környezetével kommunikálni.

Mit fejleszt egy néptáncóra?

A néptáncoktatás során az életkori sajátosságokat figyelembe vevő nagymozgásos játékra (népi gyermekjátékok) és táncos mozgásra épülő rendszeres tevékenység során a kondicionális (erő-gyorsaság-állóképesség) képességek fejlődnek, ezáltal a gyermek teherbírása nő, így hozzájárul a gyermek kiegyensúlyozott, stabil pszichés állapotához, amely alkalmassá teszi őt a szellemi munkavégzésre, vagyis a tanulásra. A különböző mozgásfejlesztő programokban, -terápiákban alkalmazott egyensúlyi (vesztibuláris) rendszer intenzív ingerlése a táncban különböző formákban indirekt módon megvalósul, mivel az arra hatással lévő mozgásformák a táncot alkotó mozdulatelemek (ugrás, forgás különböző típusai) is egyben. A táncpróbák során a koordinációs képességek többirányú fejlesztésével a gyermekek testsémája, téri tájékozódási képessége (orientációja), alak-forma észlelése (percepciója), a látással érkező ingerek megkülönböztetése (vizuális differenciálása) fejlődik, ugyanakkor erőteljesen hat a viselkedésszabályozásra, az önfegyelemre is. A táncórák komplex mozgásos gyakorlatai, a bemutatókra készülő koreográfiák megtanulása a sorrendiséget (szerialitás), a figyelmet, a munka-, rövidtávú és hosszútávú memóriát fejlesztik és a végrehajtó funkciók megerősödését segítik. A néptáncoktatás jól felépített mozdulatanalitikus szemléletű módszertana a Kodály-féle zenepedagógiához hasonlóan hatással van a gondolkodási folyamatok (analízis-szintézis-kreativitás-rugalmasság) fejlődésére is. A játékos ritmikus és mozgásos gyakorlatok lehetőséget adnak a keresztcsatornák (intermodális kódolás) fejlesztésére is. Az improvizáció nem csupán az egyéni alkotó képességre, kreativitásra, hanem az önbizalomra, a magabiztos kiállásra is hatással van.

A mozgás közben megélt, hallott és látott (auditív és vizuális percepciós) ingerek mellett erőteljes tapintási (taktilis), illetve a saját testünk mozgásából, izmaink megfeszüléséből stb. érkező (kinesztetikus) ingerek is érik a gyermeket a táncos foglalkozások során, így az idegrendszer szenzoros integrációs folyamatai (ami a külvilágból a különböző érzékszerveink által érkező ingerek összegyűjtését és összerendezését jelenti) megerősödnek. Márpedig ez a tanulás alapja!

Óvodásoknál és iskolásoknál másképp

Míg az óvodás korú (3-6 év) gyermekek néptáncfoglalkozásainak gerincét a fentebb említett énekes gyermekjátékok adják, addig a már iskolás (esetleg az iskolába készülő nagycsoportos óvodás), 6-8 éves gyermekek néptánc óráin ezek a tevékenységek már csak az óra elején, ráhangoló, bemelegítő feladatként, illetve az óra utolsó tíz percében, levezető játékként, „jutalomként” jelennek meg. Ebben az életkorban már a konkrét táncanyag elsajátítását megalapozó készségek, képességek felé fordulunk. Az egyensúlyérzék fejlesztési lehetősége továbbra is megmarad, és tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy felnőttkorig végig is kíséri a tánctanulás folyamatát. Az életkor és a táncos tanulmányok előrehaladtával újabb és újabb táncokkal ismerkednek meg a gyerekek és az ifjúság. A tánctanítás tananyaga tulajdonképpen az életkori sajátosságokat is figyelembe véve, a különböző tánctípusok mentén halad.

Miért van ennyiféle magyar tánc?

A magyar néptánchagyomány különböző kultúrtörténeti korokban gyökerező tánctípusokból áll, amelyeket több más szempont mellett leginkább az alapján határozhatunk meg, hogy mi a domináns mozdulattípus benne: ugrós táncok (ugrás), csárdások (lépés-ugrás-forgás), forgós-forgatós táncok (forgás), legényes táncok (ugrás), körtáncok (lépés, forgás). A különböző típusok között és a népi kultúra táji-történeti tagolódásának következtében, a tánctípuson belül is tempóbeli, ritmikai különbségek vannak, ezért aztán rengeteg különböző táncot ismerünk, amelyet az 1950-es évektől kezdődő tudományos alapú, módszeres néprajzi gyűjtéseknek, néptánckutatásnak köszönhetünk. Ez a tény teszi lehetővé azt, hogy ma már bármely korosztályú és bármilyen mozgáskészséggel rendelkező csoportnak megfelelő „tananyagot” tudunk kínálni úgy, hogy az számára kihívás is legyen, ugyanakkor fejlesztő hatással is rendelkezzen.

A zenei nevelés, ami mellé jár

A gyermekek az intenzív mozgásfejlesztő tevékenység mellett bizonyos mértékű zenei képzést is kapnak a sok éneknek és zenei kíséretnek köszönhetően, amely minden esetben mozgással kiegészülve történik. Ez a szinkron tevékenység az idegrendszer számára intenzívebb ingert jelent. A mozgás állandó zenei kísérete és az éneklés a ritmusérzéket, a hallási információk megkülönböztetését (auditív differenciálás), a hangtani (fonológiai) tudatosságot fejlesztik leginkább, amely az írott nyelv, vagyis az olvasás-írás elsajátításának alapja.

A tánc alapvető feltétele a zene, ami lehet vokális (énekhang) vagy instrumentális (hangszeres), néptánc esetén pedig tánctípustól függően nagyon gyakran egyszerre mindkettő. A néptáncórák óvodás kisgyermekek esetében túlnyomórészt saját énekhangra történnek, mivel az énekes népi gyermekjátékok adják a foglalkozások törzsanyagát. Ahogy cseperedik a gyermek, egyre inkább a hangszeres kísérőzene veszi át a szerepet, mivel újabb és újabb tájegységek táncaival ismerkedik meg a táncospalánta. Újabb hangszerek, különböző hangkészletű és -terjedelmű, lüktetésű és ritmikájú dallamok kísérik már a táncot.

A zene az agynak minden szintjére hat: az agytörzs szintjén hat a szívverésre, légzésre és a készenléti, izgalmi, éberségi állapotra, a limbikus rendszer szintjén az érzelmeinkre, az agykérgi szinten gondolatokat, asszociációkat kelt és itt értjük meg intellektuálisan is a mondanivalóját. A zene felfogása elsősorban a jobb agyféltekében történik, ahol a dallam-, a ritmus-, a kép- és nyelvfelismerés és téri tájékozódás is történik. 4-7 éves kor között az agy fejlődése szempontjából ez a félteke a domináns, ami megmagyarázza, hogy miért könnyebb a gyermekeknek bizonyos ismereteket rigmusok formájában (pl: hónapsorolók) átadni ebben az életkorban. Az éneklés tulajdonképpen a beszéd lelassítása, amelyben a magánhangzók hosszabb időt kapnak. Ezek kimondása a belső hallás fejlesztéséhez járulnak hozzá, amely az írás és az olvasás feltétele.

Miért éppen a néptánc?

Tehát mind a mozgásos, mind pedig a zenei tevékenység jelentős hatással van az idegrendszerre és ezekkel a kognitív képességek fejleszthetők. A kettő együttes, sőt egyidejű alkalmazása ezek szerint intenzív fejlesztő hatással bír. A zene és a mozgás szinkron megvalósulási formája a tánc. Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy a tánc a zeneisége által hatékonyabb fejlesztő eszköznek tekinthető, mint bármely sporttevékenység. Felmerülhet a kérdés: na, jó, de miért pont a magyar néptáncot válasszam bármely más táncműfajjal szemben?

A válaszunk: az anyanyelvi kultúránk, a magyar nyelv. Erről részletesebben a cikksorozat 3. részében olvashatsz majd!

És ami a próbatermen túl van

Mivel a néptánc közösségi tevékenység — legyen az egy amatőr táncegyüttes, óvodai néptáncoktatás vagy egy művészeti iskolás osztály —, a társas kapcsolatok által, a szociális készségek gyakorlásával a gyermek szocializációs folyamatát támogatjuk, amelynek köszönhetően mások iránt nyitottabb, elfogadóbb, együttműködő, a közösséghez alkalmazkodó személlyé válhat. Erről pedig majd a cikksorozat 7. fejezetében mesélek bővebben!

Ha ennél részletesebben szeretnél olvasni a néptánc tanulási képességekre gyakorolt hatásáról, akkor olvasd tovább a 2. részt!


Kérd el az ingyenes útmutatót

Mikor érdemes kezdeni, mi a különbség egy alapfokú művészeti iskola, egy néptáncegyüttes és egy hagyományőrző csoport között, mire figyelj a csoportválasztásnál, és mit ne vegyél meg elsőre — mind benne van.

Az itt megjelent cikksorozat minden darabja Hudákné Farkas Sára (etnográfus, néptánc- és fejlesztőpedagógus) 2017-ben írt szakdolgozatának szemelvényeiből áll, azok leegyszerűsített változatai; újraszerkesztve, kiegészítve néhány magyarázattal a könnyebb érthetőség és olvashatóság érdekében. Ezért nem tartalmaz néptánc módszertani leírásokat, gyakorlatokat, forrásmegjelölést, hivatkozásokat, lábjegyzetet és bibliográfiát sem.

Az eredeti szöveg „A NÉPTÁNC MINT PREVENTÍV KOMPLEX FEJLESZTŐ TEVÉKENYSÉG” címmel íródott az ELTE PPK Fejlesztőpedagógus szakirányú továbbképzés zárásaként.