Amit a néptáncóra épít — 7. rész
Egy csoport, ahol mindenki máshonnan jön
A néptánc oktatása, illetve a néptánc művelése mint szórakozási-művelődési forma, csoportos keretek közt történik. Mind a művészeti iskolák osztályai, mind az amatőr művészeti együttesek, illetve a táncházak közönsége társadalmi-kulturális szempontból igen változatos képet mutatnak, mivel a résztvevők különböző társadalmi és foglalkozási rétegekből kerülnek ki. A közös érdeklődés mindezeket felülírja, így olyan emberekkel is megismerkedhetünk, akikkel különben nem feltétlenül lépnénk kapcsolatba. Az új, szélesebb körű társas kapcsolatok és a táncnak köszönhető közeli testi kontaktusok nyitottabbá, elfogadóbbá, empatikusabbá tesznek minket mások irányába.
Nem verseny, hanem közös alkotás
A közös mozgásos tevékenység, az együttes alkotás – legyen az egy egyszerű gyerekjáték vagy akár egy koreográfia – olyan közösségi élményre ad lehetőséget, amit ma már a mindennapokban ritkán lehet megtapasztalni. A zenetanulás főként egyéni oktatási formában történik, csak egy bizonyos tudásszint felett van mód másokkal együtt zenekarban játszani. A csapatsportok célja a megmérettetés, a versengés, amely magában hordozza a kudarc, a vesztés miatti túlzott stressz kockázatát. Más táncos műfajok szintén az egyéni vagy páros teljesítményre, a csoportos formációs táncok a versengésre épülnek, így az önmagáért való élmény vagy a közös alkotótevékenység szempontja háttérbe szorul.
Egy nyelv, amivel bárhol befogadnak
A néptánc tanulásával a gyerekeknek lehetőségük adódik arra, hogy felnőttként egy olyan szórakozási formát (pl. táncházba járás vagy felnőtt amatőr együttes) válasszanak szabadidős tevékenységnek, amellyel az ország bármely pontján egy befogadó közösség tagjai lehetnek. Egy olyan „nyelvet” és értékrendet sajátíthatnak el, amellyel képesek lesznek rögtön új kapcsolatokat teremteni egy másik közösségen belül.
Amit a mai gyerek nehezen kap meg máshol
A mai gyermekek mozgásterének és -igényének beszűkülése, a megnövekedett negatív értelemben vett individualizmus, a hagyományos közösségek normakövető, szabályozó erejének megszűnése, az elektronikus csatornákon „megélt” embertársi kapcsolatok okozta emberi hiányosságokat a táncművészeti nevelés, ha nem is teljes mértékben szünteti meg, de mérsékelni tudja. A néptánc oktatásával a szervezet mozgásigényének kielégítése és a koordinációs képességek fejlesztése mellett egy olyan közösségi kultúrával, a népi kultúrával ismerkedhet meg a XXI. század gyermeke, amelyben az egyén sokkal inkább a kollektíva tagja volt, ahol alkotó tevékenységével elsősorban a közösség boldogulását szolgálta, ahol egyértelmű szabályok voltak arra vonatkozóan, hogy a közösség értékrendjében mi képvisel értéket.
Egy csapat tagjaként a kötelességtudat is fejlődik
Egy néptánccsoport tagjaként a hagyományos táncanyagok összegzéseként a gyerekek etűdöket, koreográfiákat is megtanulnak, amelyeket különböző alkalmakon, műsorok keretében bemutatnak. Ezekben mindenkinek saját helye, feladata, szerepe van, akire a csoport egésze mindig számít. Az egyéni részvétel és jó teljesítmény a csoport sikerének kulcsa, ezt a gyerekek hamar megtanulják. A többiek iránt érzett felelősség, a kötelességtudat kialakulása, az egyéni szerepvállalás fontossága, és a társak munkájának megbecsülése mind olyan fontos szociális értékek, amelyeket a gyerekek ezekben a néptáncos közösségekben észrevétlenül is elsajátítanak.
Amit egy kiszámoló tanít
A sikeres tanulás egyik feltétele a közösségi, adaptív (mindennapi élethez és a változó körülményekhez alkalmazkodó) magatartás. A népi gyermekjátékok oktatása alkalmas arra is, hogy a gyerekek a játékszabályok betartásával és elfogadásával megtanuljanak alkalmazkodni az adott közösség normáihoz. Egy kiszámoló egyértelműen kijelöli, hogy ki kerülhet be a körjáték közepébe. Egy fogójáték szabálya meghatározza, hogy kiből mikor válhat fogó. A játékok szabályainak következetes alkalmazása a közösségben hozzásegíti a gyermekeket, hogy megtanuljanak a normákhoz igazodni, az egyéni ambíciókat a közösség érdekében háttérbe szorítani. A közös játék így a gyerekek szocializációs folyamatának eszköze. A későbbiek során a játékok arányának megváltozásával mindezt a táncos tevékenység továbbra is biztosítani tudja. Az egyes táncoknak megvan a saját szabályrendszere, szerkesztési elve, amely kereteket betartva találhatja meg a táncos az egyéni megmutatkozási lehetőségeket, például abban, hogy milyen nehézségű motívumokat alkalmaz.
A páros tánc: vezetni és követni
Egy egyszerű, de általános érvényű szabály például, hogy a páros táncokban mindig van egy vezető szereppel rendelkező, domináns fél. A néptánc hagyományos keretei között ez a szerep társadalmilag beágyazottan a férfié volt. Ugyanakkor a férfinak is tekintettel kell lennie a nő adottságaira, táncos képességeire, megfelelően időzítve és mérsékelt erővel kell a nőt a táncban irányítania. Ennek feltétele az egymásra való ráhangolódás, odafigyelés. A partnernek a domináns fél nonverbális jelzéseire (nem szóbeli, hiszen nem szavakkal irányítjuk egymást a táncban, hanem a mozdulatok, érintések „nyelvén”) nyitottnak kell lennie, hogy mozgásával szinte azonnal tudjon alkalmazkodni hozzá.
Az irányítás tánctípusoktól függően különböző módokon valósul meg. Van, ahol szinte kézfogás nélkül, van, ahol pedig a kéz-, a lapocka- vagy a derékfogásokon keresztül, a kézfejekkel és szinte az ujjbegyekkel történik. Ez utóbbi táncokhoz olyan tudatosság, kinesztéziás érzékelés és az izomzat (elsősorban törzs-, váll- és karizomra gondolunk) fejlettsége szükséges, hogy ezek a táncok a serdülőkor előtt nemigen fordulnak elő az oktatási gyakorlatban. Az, hogy ide eljuthassunk, egy módszeresen felépített oktatási folyamat eredménye. A páros viszonyt alkotó elemeket, a hozzákapcsolódó fizikai érzeteket és érzelmeket ugyanúgy fokozatosan kell megtanítani és megtanulni, mint a tánclépéseket.
Bizalom, ami nélkül nem működik a dolog
A páros táncok párosviszonyait, az egymásra való odafigyelést egyrészt a páros gyermekjátékok oktatáskor alapozzuk meg, ahol a másik súlyának megérzése, egymás megtartása, a közös egyensúly megtalálása, az együttmozgás ritmusának összehangolása már mindezt előkészíti. Ugyanakkor ezeknél a játékoknál meghatározó elem az egymás iránti kölcsönös bizalom és felelősségérzet is, hiszen ha ezek nincsenek meg, és a partnerek nem tartják meg egymást egy sebes forgás közben, akkor a kézfogás elengedésével, a kapcsolódás elszakadásával az egyensúly felborul és esés, baleset is adódhat.
A tapintás, amiről ritkán beszélünk
Végül itt érdemes megemlíteni a néptánc fejlesztő hatását még a taktilis (tapintásos) érzékelésre. A testi közelség elengedhetetlen feltétele a közös táncnak, legyen az csak egy gyermekjáték, vagy csoportosan járt körtánc. A társak, partnerek érintése, kezének, karjának, hátának megfogása mind-mind különböző ingert jelent a taktilis érzékelőrendszer számára, hiszen ahány ember, annyiféle tapintású a társunk bőre, az izomtónusa, illetve hányféle textília alkothatja a táncban viselt ruházatot, amelyhez hozzáérünk a közös tánc során. A néptáncfoglalkozások alkalmával így ez az érzékelő rendszerünk is indirekt módon fejlődik.
wp:separator –>Kérd el az ingyenes útmutatót
Mikor érdemes kezdeni, mi a különbség egy alapfokú művészeti iskola, egy néptáncegyüttes és egy hagyományőrző csoport között, mire figyelj a csoportválasztásnál, és mit ne vegyél meg elsőre — mind benne van.
Az itt megjelent cikksorozat minden darabja Hudákné Farkas Sára (etnográfus, néptánc- és fejlesztőpedagógus) 2017-ben írt szakdolgozatának szemelvényeiből áll, azok leegyszerűsített változatai; újraszerkesztve, kiegészítve néhány magyarázattal a könnyebb érthetőség és olvashatóság érdekében. Ezért nem tartalmaz néptánc módszertani leírásokat, gyakorlatokat, forrásmegjelölést, hivatkozásokat, lábjegyzetet és bibliográfiát sem.
Az eredeti szöveg „A NÉPTÁNC MINT PREVENTÍV KOMPLEX FEJLESZTŐ TEVÉKENYSÉG” címmel íródott az ELTE PPK Fejlesztőpedagógus szakirányú továbbképzés zárásaként.