Amit az iskola elvár, azt a táncóra alapozza meg

Amit a néptáncóra épít — 2. rész

Az iskolai teljesítmény nem pusztán szorgalom vagy szülői támogatás függvénye. A tanulás sikerének a kulcsa az érett idegrendszer és a tanulási (kognitív) részképességek kifejlődése, egymásra épülő működése. Egy egyszerű iskolai feladat végrehajtásához-pl. írd fel a papír jobb felső sarkába a mai dátumot, alá a nevedet!- a téri tájékozódás (orientáció), az auditív és vizuális figyelem-észlelés, intermodális integráció (pl. a fülünkkel hallott információt képpé tudjuk alakítani, vagyis le tudjuk rajzolni vagy írni vagy éppen fordítva), emlékezet, szerialitás (sorrendiség, soralkotás, mintakövetés, ritmus) részképességek összehangolt működtetésére van szükség. Ezen felül a beszédmegértésnek is jól kell működnie. Ha valamelyik ezek közül nem jól funkcionál, akkor jönnek a problémák, a tünetek: a tanuló nem figyelt, nem jó helyre írta, nem azt írta, elfelejtette, olvashatatlanul írta…

Amit már az iskola előtt látni lehet

Az iskolai tanulási nehézségeket vagy zavarokat bizonyos hiányosságok már az iskolába lépés előtt bejósolhatóvá teszik, amelyeket a diszlexia-veszélyeztetettség jeleiként is értelmezhetünk. Ezek a következők: rossz ritmusérzék, általános figyelemzavar, hosszú és rövid hangzók észlelésének nehézsége, szerialitási gyengeség, gyenge szövegemlékezet, rossz vonalvezetés, hangdifferenciálási gyengeség, fonológiai tagolás hiányosságai, minimális szókincs és szegényes mondatalkotás, összefüggő beszéd zavara, rossz téri tájékozódás, megkésett beszédfejlődés. A felsoroltak közül több a mozgásfejlődéssel és a szabályozási folyamatokkal áll szoros összefüggésben.

Amikor nem a figyelemmel van a baj

Dr. Gósy Mária nyelvész megközelítése szerint az iskolai kudarcok jelentős része mögött a gyermekek beszédészlelési és/vagy -megértési zavara áll. Sajnos, egyre kevesebb élő szót hallanak a gyerekek; ahogy a világunk, úgy a beszédtempó is folyamatosan gyorsul, sok a háttérzaj, az élőszavas mesemondást sok esetben felváltotta a gépi hang vagy a képi világ, a szókincs egyszerűsödik…

A beszédfeldolgozási folyamatban a sorrendiség (szerialitás) észlelésének képessége teszi lehetővé az egymás után elhangzó hangok, hangsorok, ugyanolyan sorrendű azonosítását, illetve az egymást követő szavak, mondatok pontos felismerését. Ha ez nem működik kielégítően, a zavar hangtani szinten helyesírási, mondatok szintjén pedig szövegértési problémákhoz vezet. A ritmusészlelés nem megfelelő működése többek között a hosszú-rövid beszédhangok azonosítását nehezíti meg, ami rossz helyesírást eredményez. A szegényes szókincs a szövegértés, ugyanakkor a szövegalkotás minőségét is rontja. Márpedig az anyanyelv ismerete, a beszéd a megfelelő részképességek mellett a tanulás másik alapja. Erről a témáról részletesebben majd a 3. fejezetben olvashatsz.

Öt pillér, amit a mozgás épít

Az első részben már említett Porkolábné Balogh Katalin óvodai mozgásfejlesztő programjának alapelve, hogy kiemeli a mozgás fontos szerepét a testséma kialakításában, továbbá, hogy a mozgás hatékony eszköze az észlelés (percepció: diszkrimináció, alaklátás, állandóságok/konstanciák, térészlelés) és a keresztmodalitások fejlesztésének is, illetve a mozgásos feladatok végrehajtása közben fejlődik az auditív, a vizuális és verbális memória. A programnak öt alappillére van: nagymozgások fejlesztése, egyensúlygyakorlatok, finommotorika fejlesztése, szem-kéz, illetve szem-láb koordináció fejlesztése, végül a tér explorálása (a test koordinált mozgása a térben, a nagymozgásokkal téri irányok, téri viszonyok bemozgása, formaalakítás mozgással, padlóra rajzolt különböző alakzatok végigmozgása.)

Így néz ki mindez a táncteremben

Tulajdonképpen ezekkel minddel dolgozunk néptáncórán, még az utolsóval is! Különböző módszertani megoldásokkal találkozhat majd gyermeked a táncteremben; van, aki nyilakat, ugróiskolákat, ritmusjeleket rajzol krétával a padlóra, vagy színes babzsákokkal, kötelekkel, szalagokkal, állatok és virágok képével jelöli a táncparketten, hogy milyen mozdulatot vagy éppen tánclépést kell gyakorolni. Ebben az esetben a vizuális figyelem mellett a dekódolást, az intermodális integrációt (lásd fentebb; ebben az esetben látott információt mozgássá alakítunk) is gyakorolja! Ez tulajdonképpen az írás-olvasás mechanizmusa: betűről hangra, hangról betűre fordítunk.

Amit a zenei nevelés hozzátesz

Kokas Klára zenepedagógus, Kodály Zoltán tanítványa már a ’60-as években több kutatás keretében zenei és nem zenei tagozatos óvodások, kisiskolások és állami gondozottak készségeit, képességeit vizsgálta, melynek eredményei egyértelművé teszik a zenei nevelés pozitív hatását az iskolai képességekre, sőt az egészségi állapotukra is. A vizsgálatok eredménye szerint a zenei képzésben részesülő gyermekcsoportok jobb légzési kapacitással rendelkeztek, fejlettebb volt a mozgáskészségük (egyensúlyi és dinamikus, koordinációs gyakorlatokban is), jobb figyelemkoncentrációval rendelkeztek, jelentősen jobban teljesítettek a helyesírási felmérésekben (különösen a rövid és hosszú magánhangzók differenciálásban) és jobbak voltak a számolási képességeik. Kokas szerint a zenei nevelést már óvodában el kellene kezdeni a mondókák, gyermekdalok oktatásával, amelyek a hagyományos kultúrában játék formájában, a hozzájuk kapcsolódó mozgással együtt éltek. Kiemelten fontosnak tartja ezt az óvodás gyermekek testnevelése szempontjából is, akiknek a városi életmóddal beszűkült a mozgáslehetősége. A ’70-es évek elején fogalmazta ezeket a gondolatokat, amelyek 50 év elteltével még inkább érvényesnek és megszívlelendőnek tűnnek.

Mi minden működik egyszerre egy táncpróbán?

A népi gyermekjátékok során a mondókát vagy az éneket és a hozzákapcsolódó mozgás tempóját folyamatosan össze kell hangolni, vagy egyszerre két különböző tevékenységet kell szinkronizálni. A táncban adott motívumokat (tánclépéseket) kell alkalmazni, amelyek különböző mozdulatok megfelelő sorrendben (szerialitás) történő gesztusaiból épülnek fel. Mindezt a zene tempójához és beosztásához (szerkezetéhez) kell igazítani. Páros tánc esetén a páromra, eszközös-ügyességi tánc esetén pedig a botra, seprűre, üvegre és egyéb táncos eszközökre is figyelnem (vizuális figyelem, térpercepció, taktilis ingerek) kell. Csoportos táncforma alkalmával a megfelelő alakzat (csillag, kis kör, nagy kör, lánc, sor, oszlop) térbeli leképezése, mozgás közben történő kialakítása és megtartására is ügyelni kell. Egy színpadi etűd vagy koreográfia megtanulása és előadása tulajdonképpen a legösszetettebb, a magamra és a környezetre irányuló folyamatos figyelmet igénylő feladat. A figyelemkoncentráción kívül ez igencsak igénybe veszi a memóriát is; a tanuláskor a munkamemóriát, gyakorláskor a rövidtávút, míg a későbbi időpontokban történő felidézés, bemutatás a hosszútávú emlékezetet dolgoztatja meg. Improvizáció közben nem csak a memóriánkra, hanem az újraalkotó kreativitásunkra is szükség van. A tánc során az éneklés közben a megfelelő dalszövegek előhívásával a verbális-szeriális memóriánkat (szavak sorrendjének emlékezete) dolgoztatjuk meg. És még sorolhatnánk hosszasan, hogy mi mindent aktivizálunk egy jó táncpróba során!

Miért ragad meg jobban, amit mozgás közben tanulunk?

Minél többféle tevékenységet (modalitást) alkalmazunk, annál nagyobb hatást tudunk elérni, hiszen egyszerre több agyi területet mozgósítunk. Ha még ehhez pozitív élmény, örömérzet is kapcsolódik, akkor még könnyebben megtanuljuk. (Ezt részben magyarázza az a tény, hogy a memóriáért felelős egyik terület az agy limbikus rendszerében — érzelmek feldolgozása — helyezkedik el, az érzelmi struktúrák sejtcsoportjaival keveredve.) Azokat a készségeket, képességeket, amelyekre néptáncórán, játékosan, mozgás közben, a próbateremben tud szert tenni a gyermek, majd az iskolában a tanulási folyamat során kamatoztatni tudja. Ezt nevezzünk transzferhatásnak: egy korábban megszerzett képesség, tudás alkalmazhatóvá válik egy másik környezetben.

Tehát akkor a zenére történő mozgás, a néptánc lesz a kulcs a hiányosságok korrigálására, a tanulási képességek komplex fejlesztésére!

Az egyensúly és térérzékelés témájának a későbbiekben egy-egy fejezetet szentelünk a későbbiekben. Ha nem akarsz lemaradni róla, iratkozz fel…


Kérd el az ingyenes útmutatót

Mikor érdemes kezdeni, mi a különbség egy alapfokú művészeti iskola, egy néptáncegyüttes és egy hagyományőrző csoport között, mire figyelj a csoportválasztásnál, és mit ne vegyél meg elsőre — mind benne van.

Az itt megjelent cikksorozat minden darabja Hudákné Farkas Sára (etnográfus, néptánc- és fejlesztőpedagógus) 2017-ben írt szakdolgozatának szemelvényeiből áll, azok leegyszerűsített változatai; újraszerkesztve, kiegészítve néhány magyarázattal a könnyebb érthetőség és olvashatóság érdekében. Ezért nem tartalmaz néptánc módszertani leírásokat, gyakorlatokat, forrásmegjelölést, hivatkozásokat, lábjegyzetet és bibliográfiát sem.

Az eredeti szöveg „A NÉPTÁNC MINT PREVENTÍV KOMPLEX FEJLESZTŐ TEVÉKENYSÉG” címmel íródott az ELTE PPK Fejlesztőpedagógus szakirányú továbbképzés zárásaként.